Ilyen lesz a végeredmény, ha egy spanyol lakást norvég stílusban újítunk fel.

Enteriőr | 2020. 05. 28.

Kérdezhetnénk egyből, hogy egy élettel teli mediterrán stílusú lakást miért kell hideg, északi norvég stílusban átalakítani. Természetesen a tulajdonosok miatt.

Barcelonában vásárolt meg egy 90 négyzetméteres lakást egy norvég házaspár, majd azzal a kéréssel kereste meg az építész céget, hogy teljesen alakítsák át a lakást.

Az eredetileg sötét, hat kis szobás, fénytelen lakásból egy szinte egyterű, fényes és levegős lakás kialakítása volt az elvárt cél.

A megrendelők pont a lehetőséget látták meg a lakásban és ötvözni kívánták a mediterrán életérzést a saját megszokott komfortjukkal.

A csapat a tervek kidolgozását követően azonnal neki is állt a munkálatoknak. Kibontották a falakat, egy nagy konyhát és nappalit alakítottak ki. Kreatívan játszva a beépített szekrényekkel pedig egy folyamatos megújulást és szabadságot hagytak a lakóknak akik a szobákat saját ízlésükre alakíthatják.

Ilyen remek megoldás volt, a szekrényből polcként kiemelhető munkaasztal, ha épp arra van szükségünk. Természetesen a gazdag növényzet sem maradhatott ki az összképből, mely kicsit közelebb hozza a természetet és a mediterrán stílust is erősíti a norvég-spanyol lakásban.

Lakáskezelő cégként mi is szeretjük az ilyen megbízásokat, ahol sok kreativitásra van szükség, akár saját használat, akár befektetésként egy hosszú távú bérlés miatt történik a felújítás.

Amennyiben Budapesten szeretnénk hosszú távon kiadni lakásunkat, akkor a Nyolcas.com tapasztalt csapata az, aki megtalálja az igényes bérlőket és tehermentesíti a bérbeadókat.

HA tetszett a cikk, akkor lájkolj minket és oszd meg másokkal is:

« Otthon, mely beleolvad a csodaszép természetbe és egész nap fényben úszik